Kritika - Más

Más

                                                                Kinézet

        Én különösen imádom ezt az „oldalfejlécet”, a tiéd a második blog amin láttam. Aki kitalálta nagyon kreatív, és ahogy láttam, még csak egy lány csinál ilyet itthon. Az oldal színvilága nekem különösképpen elnyerte a tetszésem, a háttér meg végkép. Nekem kifejezetten tetszetősek ezek az egyszerű, mintás hátterek. Nincsenek túlcifrázva, de kellemes érzést keltenek. Na de lépjünk át a modulsávra. Itt minden szükséges modul meg van, megfelelő sorrendben, igazándiból ebbe sem tudok belekötni. Sőt, az egyetlen dolog az egész blogban, ami nem tetszik, az a bejegyzések címe. Szerintem nem mutat olyan jól ez a betűtípus mint például, ha egy kicsit komolyabb lenne.
   Összegészében szép az oldal kinézete,és látszik, hogy igényes munka.


                                                                Történet                                                            (Spoiler alert!)

       Adva van Janka, a néma árva lány, aki az ország legspécibb iskolájában tengeti mindennapjait két barátnőjével, a tapintatlan és hiperaktív Rozival, valamint a csöndes és már ijesztően nyugodt Ildikóval. A történet kezdetén kicsit megismerhetjük az iskolát, ahova, mint később kiderül csupa gyári hibás gyerek jár és minden reggel futnak, kivéve hétvégén, mert akkor meg mindenki alszik. Egy ilyen szombat reggelen talál az intézménybe a kifejezetten fiatalos házaspár, akik nagyon hasonlítottak Jankára. Ezt olyan módon kihangsúlyoztad, hogy később én személy szerint azt hittem ők az elveszett szülők, főleg a kép miatt, amit Jankáék megtaláltak, de te „becsaptál” és kiderült, hogy az egy másik Janka volt. Tetszett ez a fordulat, bár kételyek még mindig maradtak bennem, totál feleslegesen. Na de kanyarodjunk vissza. Tehát, a pár váratlanul beállít és miután sikeresen felzargatják a kölyköket édesded álmaikból  kiállítják őket az udvarra, a pár pedig elkezd nézelődni a lányok között. Az egész olyan, mintha áldozatokat válogatnának, akire ráböknek, az megmenekül. De lépjünk is tovább. A pár különös módon kiszemeli maguknak Jankát, aki nagy nehezen belemegy a költözésbe. Új lakhelyén egy átlagos ház várja meg egy hatalmas faág, ami belóg az erkélyére. Nem sokkal ezek után, az iskola első napján megjelenik Kevin, a lánynak hitt szomszéd, és aki első találkozásukkor még nem ismeri a jelnyelvet, így adódik egy pár kommunikációs probléma, de ezeket könnyen áthágják. Később kiderül, hogy Kevin egy vérbeli famászó, és az éjszaka közepén is képes felzargatni legmélyebb álmából főhősnőnket, csak mert elfelejtette neki odaadni az órarendet. Hős lovag! Ezt követően halálra fagyásig beszélgetnek az erkélyen, és Janka, habár két éve óta ismert barátnőiben nem bízott meg, a fiúnak már az első napon elárul mindent. Ez az átjárkálósdi így megy egészen addig, ameddig a nevelő apa - becses nevén Tomi -  rá nem szól hősszerelmesünkre, hogy az ajtót használja. Ezzel a lehetőséggel hála Istennek egy párszor él is, és már jelelő órákat is vesz Jankától. Persze mind e közben a lány tartja a kapcsolatot árvaházi barátnőivel annyira, hogy segítsenek Kevinnek kisfilmet csinálni. Hogy miért? Mert Kevin túlontúl határozatlan volt, és nem engedték át a jelelő vizsgán, amire Jankával annyit készült. Egyik lehetősége az lett volna, hogy hónapok múlva újrapróbálkozik, a másik pedig, hogy Ildivel és Rozival leforgatnak egy filmet, amiben szerepelnie kell a jelnyelvnek, és még más kritériumoknak meg kell felelnie. Eme kis videó alanyává pedig Jankát választották, aki úgy dönt, – persze nem magától -  hogy vállal egy műtéti beavatkozást, aminek a segítségével talán visszakaphatja a hangját, és később vissza is kapja. Sok minden történik vele a kórházban töltött napok után, összejön Kevinnel, - ami először elég homályos az olvasó számára, én a helyedben nem egy mondattal rendeztem volna le, talán kicsit nagyobb hangsúlyt fektettem volna rá -  eljön Janka szülinapja, de mivel több poént nem akarok lelőni nem sorolom tovább. A dolgok viszonylag rendben mennek, egészen addig a szilveszterig. Ekkor derül ki, hogy a beavatkozás mégsem volt sikeres, és ha a lány akarja, megismételik, de ő nemet mond.  Nem hibáztatom érte, sőt örülök neki, hogy néma maradt, nem mindig kell a happy end.
   Nekem tetszik az írásmódod, és elgépeléseket is csak az első pár részben találtam. Nem tudom miért mondták azt, hogy olyan, mint Leiner Laurájé, mert még csak nem is hasonlít. Egyszerű, szép és látszik, hogy bő szókinccsel rendelkezel. A részek rövidsége csak néhány helyen tűnik fel, akkor is az egymást követő fejezeteknél, ilyenkor pedig nagyon szembe tűnő. Én tökéletesen megértem, hogyha valakinek nincs ideje rendesen megírni, de a helyedben én inkább később adtam volna ki a kezemből az irományt, csak egybe legyen. Bajom még a prológussal és az epilógussal van. A szöveg tetszik, de legyen az, amit kiírsz.  Ma a bloggerek világában rengetegen nincsenek tisztában eme két szónak a fogalmával, - egyszóval sem mondtam, hogy te is közéjük tartozol, még mielőtt félreértenéd - pedig egyszóval nagyon egyszerűen ki lehet őket fejezni: bevezetés és lezárás. Nem szándékozom neked megmondani, hogy mit kellett volna tenned, mert az is lehet, hogy jobb így, de azért ismertetem az álláspontom. A prológusba én az első két rész egyvelegét raktam volna, majd utána az idézetet. Az epilógusba, pedig megemlítetted volna  - ha tényleg le akarod zárni a történetet -  mi történt azóta Jankával, a némaságával, Idikóékkal, satöbbi. Lenne még valami amire rá kérdeznék. Az egyik részben írtál valami olyasmit a lány mondandója után, hogy „- (…)hadartam(…). Én eddig úgy tudtam, hogy csak a beszédben lehet hadarni, de világosíts fel, ha tévednék.
    Az egész sztori egy új nézőpontból festi elénk a világot, olyanból, amit remélünk kevesünknek kell majd egyszer vagy most is megélnie. Nekem kifejezetten elnyerte a tetszésemet, és ha úgy döntenél mégis csak folytatod a történetet – úgy zártad le, hogy ennek a lehetősége fenn áll – én rendszeres olvasód leszek.

Ui.:    Amiért tisztellek, az az, hogy nem teljesítetted azoknak a kommentelőidnek a kérését, akik sablon sztorivá akarták varázsolni a blogot, és hogy minden negatív vissza jelzésre kultúráltan válaszoltál. Ez tényleg tiszteletre méltó.