Mint tudjátok, két szerkesztő távozott a blogból, és tegnap hivatalosan is megkezdődött az iskola. Mivel Skylernek, és nekem is most van bőven dolgom, meg még egy kissé gatyába is kell ráznunk magunkat, úgy döntöttünk egy hetes pihiszünetet tartunk, hogy a kritikákkal haladjunk, és kitaláljuk, a jövőbeni terveinket a bloggal kapcsolatban. Szóval egy hét múlva jelentkezünk, addig is arra kérek mindenkit legyen türelemmel, és ha idő közben mégsem lenne szükség a kritikájára, ne legyen rest szólni, az nekünk nagyobb kellemetlenség, ha kritika írás közben derül ki, a blog törölve lett.
További gyönyörű egy hetet kívánunk mindenkinek! ^^
2014. szeptember 2., kedd
2014. augusztus 29., péntek
Búcsú #2
Sziasztok!
Én is hasonló okokból búcsúzom, mint Amnestia S. Az iskola... Minden nap hazaérek kb. este 6-kor, és utána még tanulni is kéne... Még néha én is vissza-vissza fogok nézni, de nekem is lesz egy blogom, ahova biztos, hogy folyamatosan kerülnek ki a részek, és ez nem más, mint a ByTheWay fanfiction blogom. Persze a szerkesztést nem adom fel, Facebookon továbbra is aktív leszek, és aki segítségre szorul, és meglátom, annak segítek. További sok sikert ehhez az immáron kritika-bloghoz a lányoknak!

Búcsúzik:
BoBogyó
2014. augusztus 28., csütörtök
Búcsú
Sziasztok!
Nem sokat tudok írni! Itt voltam, mikor a blog megalapult és ahogy szépen cseperedett! De, itt az iskola és egyéb dolgok. Nem lenne időm a blogra, meg őszintén már a szerkesztéshez sincs kedvem. Nincs erőm már, egész délután a gép előtt ülni és szerkeszteni, hogy utána azt lássam, lecserélték azt amit készítettem! Tehát búcsúzom! ITT megtalálhattok majd! Néha napján azért, vissza nézek ide! Szerettem itt lenni és örültem, hogy együtt dolgozhattam ezekkel a lányokkal! További szép és sok sikert kívánok nektek!
Búcsúzik;
Amnestia Simon
2014. augusztus 27., szerda
Kritika #Skyler
Meghoztam az első kritikám Luna : Halálos ágyam- A halál kapujában című blogjára.
1:Kinézet:
A zöld szín teljesen nyugodt harmóniát ad az olvasáshoz.A design ízléses,és látszik,hogy ki lett dolgozva,nem összecsapott valami.Tetszik.A fejléc stimmel,az elemek nincsenek összevagdosva,és illeszkednek is egymáshoz.Nagyon jól néz ki,bár fura,hogy nem azok a lányok vannak rajta akik a szereplők,bár írtad,hogy eredetileg sötét haja van satöbbi..Összességében nekem nagyon tetszett.Elsőként megfogott.
5/5
Történet:
A történeted nagyon kusza.Az eleje számomra katasztrófa volt.A karakterek személyét se fejtetted ki eléggé,és a dolgok olyan gyorsan történtek -legfőképp az elején-,hogy lehetetlen volt megérteni mi történik,mert máris jön a másik.A végére kezdett megjönni a saját stílusod,és olvashatóbb volt.Nem olvasó ijesztő.Szerintem,amúgy ez egy teljesen sablon story,de egy kis munkával jót is ki tudsz majd hozni belőle,ezzel saját stílust létrehozva.
5/2
Helyesírás:
Hát először is olyan nincs,hogy 8 pont egymás után.Az csak kizárásos alapon 3 lehet!Rengeteg hangulat jelet használsz-felkiáltó jel,kérdőjel stb.-valamint túl sok a párbeszéd.Gyakorolnod kellene a leírást,mert a szereplőket nem is ismerjük.Most találkozott Louissal,de már falják egymást.Még meg se tudtuk ki az a Louis,de már főszerepet kap.
Valamint légyszíves írd majd át.Mindenhova Morgn-t írsz.Hol az e?Nem akarlak bántani,de látszik,hogy már javul az írás tudásod.Csak azt tudom ajánlani olvass többet.Könyveket NE blogokat.Fejleszd a szókincsed,mert sok a szóismétles,és csak tő mondatokba írsz szinte.Valamint olyan szó nincs,hogy PINKÜL.
Remélem nem hagytam ki semmit,és értékés véleménnyel láttalak el.:)
#Skyler

DIY - Egyedi füzetborítók
Ez az utolsó hét a nyári szünetből, pontosabban már csak négy napunk van, mielőtt
belépnénk a monoton matekórák tömkelegébe. De van egy megoldás, amivel
feldobhatjátok a tanórákat, csak egyetlen pillantással. Eddig, ha ránéztetek a
füzetetekre, gyakran csak az átlátszó borítókat láttátok, de mi van akkor,
hogyha képregény jelenetek jelennének meg rajtuk? Ha kedvenc számítógépes játékaitokból, animéitekből,
blogjaitokból ragadnátok ki egy-egy pillanatot, és amikor előbb kész vagytok
egy dolgozattal, ahelyett, hogy szétunnátok magatokat, elkezditek azt
olvasgatni?
Az ismerőseimmel két éve készítjük az
ehhez hasonló füzeteket, spirálra, sima A/4-re, kis füzetekre. Nekem az unalmas
történelem órákat nagyon könnyen fel tudta dobni, ha lepillantottam Macskanő
egyik kalandjára, ( vigyázat DC fanatikus közeleg ) és habár azt pont nem én csináltam,
nagyon szerettem.
Remélem sikerült felvillanyoznom
mindenkit, így hát nem is húzom tovább a szót, kezdjük! Legegyszerűbb kis füzetekre, és a sima A/4-sekre
csinálni a borítót, és talán ezeken is lesz a legtartósabb, úgyhogy ezt
szeretném bemutatni legelőször.
Amire szükséged lesz:
- A/4-es és A/3-as fehér rajzlap
- Ragasztó (csak stift!)
- átlátszó füzetborító
1.lépés: Kép keresés!
Képet legkönnyebben a deviantart.com-on
lehet keresni, ide kifejezetten tehetséges emberek töltik fel a műveiket, de a
tumblr sem egy rossz megoldás. Én most az előbbit fogom használni. Tehát
belépek az oldalra, és a kereső mezőbe beírom, milyen témában szeretnék
keresni. Erre jó, ha több időt fordítotok, nem érdemes elsietni a dolgot, mert
az a lehetőség is fenn áll, hogy a hátuljára más kép kerüljön a füzetünknek.
2. lépés: Áthelyezés
Ha ki választottuk a képeket nincs más dolgunk, mint berakni azokat Wordbe.
Ennek a legegyszerűbb megoldása, hogy miután letöltöttük őket, a fenti
lehetőségek közül kiválasztjuk a beszúrást, majd a képet, abból pedig a fájlbólt.
Miután ez meg volt, már csak a fájlokból ki kell keresni az illusztrációt, majd a gép automatikusan berakja a szövegszerkesztőbe (érdemes azzal a képpel kezdeni, amit a hátuljára akarunk). Igen ám, de itt még nincs vége a problémánknak, ugyanis a kép szélein kis körök helyett, fekete négyzetek jelennek meg, amivel nem tudjuk se méretezni, se forgatni a képet. Szerencsére erre is van egy nagyon egyszerű megoldás. Amint beraktuk a fotót, jobb kattintás rá, majd ki választjuk a „Látszik a kép eszköztár” menüpontot. Ezután meg fog jelenni egy kis menü, ahol rá kell kattintanunk a négyzetben élő, csíkos kutyára, majd ráklikkelni a négyzetesre, és már meg is vannak a köreink.
3. lépés: Elhelyezés
Miután beraktuk a második képet, már csak igazgatnunk kell, hogy úgy álljon, ahogy neki kell. Annak a képnek, amit a füzet hátuljára szánunk ( már fönt is említettem ), elől kell lennie. Fontos, hogy a fotók vízszintesen álljanak, ha A/5-ös füzetet akarunk, és egy lapra ráférjenek. Forgatni őket a zöld köröcskével lehet, méretezni pedig a szélein lévő fehérekkel. Tehát valahogy így kell kinéznie, amikor készen vagyunk a lépéssel:

Aki sima A/4-es füzetre akarja, annak egy képének
egy lapra kell ráférnie, állítva ( a sorrend édes mindegy).
4.lépés: Nyomtatás, és fehelyezés
Ha megvagyunk a képek elhelyezésével, már csak ki kell őket nyomtatni. Ha otthon nem áll rendelkezésünkre nyomtató, akkor érdemes elküldeni magunknak emailon az eddigi művünket, majd elsétálni egy könyvtárba, és ott kinyomtatni. Ha épségben hazaértünk a képpel, már csak a felhelyezéssel kell macerálnunk, de jó hír, hogy ez talán annyira nem is nehéz. Tehát, most jött el az a pillanat amikor elő kell kapnod a ragasztó stifted, és beragasztózni vele a rajzlapot, majd erre minél pontosabban felhelyezni a fotót. Jól nyomkodjuk le, hogy minél kevesebb esélye legyen váratlanul felpöndörödni (ide azért nem használunk technokolt mert átáztatja a papírt). Ezután a lapot félbe kell hajtanunk, minél pontosabban. Ha esetleg feljönne a kép, elég újra leragasztózni. Miután ez meg van, már csak bele kell helyezni a papírt az átlátszó füzet borítóba, majd ezt rárakni a füzetre.
A/4-es füzetekkel is hasonló a teendő, csak itt A/3-as papírt kell felezni, és mivel nyomtató akkora lapra nem igazán nyomtat, a két lapot kell, a fektetet papírra úgy elhelyezni, hogy ne takarják egymást.
5.lépés: Gyönyörködés
Büszke lehetsz magadra kész a borítód. Mivel nincsen bevonalazva, hogy a nevednek, az osztályodnak és a tantárgynak helye legyen, vagy belülre írd ezeket, vagy vegyél rá ugyanolyan matricát, mint amilyen a könyveiden van.
Spirál füzet:
Amire szükséged lesz:
- Kettő A/4-es fehér rajzlap
- ragasztó (technokol és stift)
1.lépés: Olvasd végig a 4. lépésig a fent leírtakat ( a második és a harmadik lépésnél csak az A/4-es füzetekre vonatkozó részt)
Szerencsédre, itt csak a felhelyezés más milyen, mint az előző füzeteknél, de füzetborító hiányában, erre a füzetedre sokkal jobban kell vigyáznod.
2.lépés: Felhelyezés
Miután képeid ki lettek nyomtatva, nincs más feladatod, mint stifttel felragasztani a fotókat a két A/4-es lapra. Ezután jött el a technokol használatának várva várt pillanata, amikor is biztos, hogy nem úszod meg a ragasztós ujjakat. Szóval, a folyékony ragasztóval összekened a füzet elejét, majd egy határozott mozdulattal rárakod az elejére szánt képet. Ezt szépen lenyomod, majd megfordítod a füzetet, és ezt még egyszer eljátszod annak a hátuljával is.
3.lépés: Gyönyörködj!
Bravo, sikerült megcsinálnod a füzeted! Ahogy csak tudod, óvd a víztől, üdítőktől, és más szörnyű folyékony dolgoktól, mert nagyon csúnya tintafoltos lesz a füzeted, rosszabb esetben még ragadni is fog.
De, hogy illusztráljam, körülbelül, hogy fog kinézni, a spirál füzetetek, elő vettem a tavalyi irodalom füzetem.
Ha bármi kérdésetek van, alul nyugodtan feltehetitek. További szép napot, és jó füzet készítést!
2014. augusztus 26., kedd
Állapot ~ Amnestia Simon
Sziasztok!
Egy ideje már inaktív voltam minden téren, de most úgy gondoltam, feloldom a fejléc rendelést - remélem nem bánom meg- és újra lehet tőlem rendelni. De, hogy minden tiszta legyen.
Fejléc: AKTÍV
Könyvborító: INAKTÍV
Teljes Design: INAKTÍV
PNG: INAKTÍV
Ez most a helyzet. Elkezdtem tanulni, így nem sok időm van. Ha rendelni ITT megtehetitek!
Ölel, Amnestia S.
Blogajánló ~BoBogyó
Sziasztok!
Hoztam egy blogajánlót!
Az író:
" A blogomat azért szeretném ajánlani, mivel eddig elveszett a sok fan-blog között, és nem tudtak felfigyelni rá az emberek, de abban bízom, hogy ha most felkerül az ajánlóra, akkor sokakat érdekelni fogja, és végre észreveszik.
Egyébként ez egy naplós blog, ami Márti, a 13 éves lány naplójáról szól, ám nem teljesen ilyen egyszerű.
Minden 1975-ben játszódik(nagyjából szüleink gyermekkorában)."
Szóval én is szeretném ajánlani a blogot. Elsősorban azért, mert egy nem mindennapi történet. A szüleink gyerekkorából való, amiről tudjuk(legalább is én tudom), hogy akkor még más volt a helyzet... Márti egy nagyon engedelmes kislány. Minden lehetőséget kihasznál, ami adódik neki. Bizonyosan egy gazdag családban él, mert iskolába jár, és az anyukája dolgozik, ami régen nem mindenkinek adatott meg. Szép ruhái vannak, és cipője is van. Sok bonyodalomba is keveredik, a büntetést eltűri, de a végén mindent jóvá tesz. A történet fordulatokkal van teli, minden nap egy új kaland, és kihívás Márti számára. A jelenlegi utolsó részben(szobaátrendezés) sor kerül egy csipetnyi szerelemre is! A fejléc nagyon tetszik, illik a bloghoz, magához a stílushoz, és a történethez is egyaránt. A háttér is tetszik, mert a régi betűtípust is fel lehet rajta fedezni. Ezeken kívül 5 rendszeres olvasó/feliratkozó van, ez is bizonyítja, hogy mennyire jó kis blog ez! Mint már említettem, a blog nem mindennapi, szóval szerintem érdemes benézni! És szerintem a történelemben is fog segíteni a blog, hiszen ez olyan, mintha megtaláltuk volna egy 1975-ben 13 éves kislány naplóját...
Hát... ennyi lett volna az ajánló, remélem, benéztek, nem saját blog, szóval én is csak most olvastam el. Ha rendeltek ajánlót, akkor nem biztos, hogy ilyen rövid lesz, de erről most csak ennyit tudtam írni...
Hoztam egy blogajánlót!
A blog linkje: http://www.martisjournal. blogspot.hu/

Könyvborító #3 Fejléc #11 ~BoBogyó
Sziasztok!
Itt vannak a következő rendelések, sajnos a beígért blogajánlóra még nem volt időm, de most mindent félreteszek, és megírom!
Itt vannak a következő rendelések, sajnos a beígért blogajánlóra még nem volt időm, de most mindent félreteszek, és megírom!
2014. augusztus 25., hétfő
Blogajánló Kate Boo tollaiból ~ Amnestia Simon
Sziasztok, ma blogajánlóval érkeztem. Mint látjátok, a blog új külsőbe öltözött, ami annyira nem is meglepő, hisz már nagyon sok blog rendelkezik hasonló kinézettel, de én azt mondom, ezek közül is vannak különlegesek! így gondoltam mi miért ne? Ma, -mint már említettem- blogajánlót hoztam, méghozzá a Látomás - Pure dark c. bloggal. Döntésemet, hogy melyik blogról írok, a külső nem befolyásolta, hisz, egy blog kevésbé szép design-el is lehet, igazán megragadó - ilyen szó van? - és élvezhető. Emelet - mivel még sosem csináltam és kedvem támadt - meginterjúvoltam őt. Remélem, kedvet kaptok bloghoz!
Ölel; Amnestia Simon
*** |
Ajánló
Ha szeretnétek egy kis fantasy-t olvasni és nem holmi sablont, akkor itt a helyed!
FIGYELEM CSELEKMÉNY LEÍRÁST TARTALMAZHAT!
Már önmagában a külső is, különleges és egy cseppet sem egyszerű. Kate Boo megint ki tett magárt, ahogy tőle már ezt megszokhattuk. De ha az ember, nem is látja a kinézetet a cím már megfoghatja. Velem is így volt. Még nem láttam, milyen gyönyörű a kinézete, de a címe azonnal megfogott. Ne tévesszen meg titeket, Crystal Reed és Colton Haynes, ez nem egy Teen Wolf fanfiction!
Amikor megláttam, a karakterek képeit és elolvastam a jellemzést, már akkor magával ragadott a történet, még ha nem is teljesen, az érdeklődésem mindenképpen felkeltette! Maguk a nevek sem hétköznapiak, nincsen tele tömve Bella-val, Clarie-vel, Harry-vel és egyéb agyonhasznált nevekkel. Végre találtam egy olyan blogot ami nem Londonban játszódik - még ha az én blogom is Anglia egyik falujában kelt életre- aminek felettébb örültem. Nem árul el sokat azonnal a szereplőkről, engedi hogy, időről - időre többet tudjunk meg róluk, mintha egy könyvet olvasnánk. Aztán, persze elolvastam az "apróbb" dolgokat is, mint az Könyv menü és az Ismertető modul, de ezek csak jobban meghozták a kedvem az egészhez.
Külön tetszik az egészben, hogy a fajokat is egyesével is bemutatod. Megkönnyítve az olvasók dolgát, hogy még tájékozottabb alapokkal kezdjen neki az olvasásnak, ne értetlenül és kedvtelenül, a nagy vízbe ugorva essenek neki az olvasásnak. A lapok menü, először zavaró tud lenni, de aztán az ember rájön, hogy a blog így kerek, olyan Kate Boo-s.
Elsőre, kicsit furcsa volt az írás módod, a tőmondatok, de aztán rájöttem, hogy te ilyen írásmódokkal rendelkezel. Aztán pedig, arra is rájöttem, hogy ez tetszik, hogy nem úgy írsz, mint a bloggerek/bloggerinák 70-80%-a, valamint igen élvezhető, talán sokkal élvezhetőbb is így olvasni. Itt egy kis ízelítő a történetből:
Az emberi természet,
egy szeszélyes, meg nem magyarázható dolog. Minden emberben megvan egy hajlam
az önzőségre, az arroganciára, az utálatra. Azonban mellettük megvan a
boldogságra, törődésre, segítségadásra is a készség.
Kérdés az mi melyiket tesszük előtérbe?
azonban egy rég elfeledett világban, ahol nincsenek emberek, ezek az érzések a harc, önmegtartóztatás mögé kerülnek. Az élet velejárói, csupán melléktermékek. Faith Monceaux is annak tekintette őket, apró bakiknak, amelyeket ki lehet küszöbölni. Az életében történetszenvedések, az emlékek, amikre nem is emlékezett, arra késztették, hogy kiküszöbölje ezeket.
Néha arra tanít az élet, hogy mássá váljunk. Erősebbé, nagyobbá. Hogy magunk vívjuk a harcaink, na mások. Mindez számára könnyebb volt, a klisék, és érzelmek hada nélkül.
Egyedül.
Magányosan megvívva a démonaival folytatott harcot.
azonban tényleg igaz a mondás, miszerint a sors visszaadja, amit mi adtunk. A körülmények attól függenek, milyen életet éltünk. Faith megkapja, amire vágyott, még ha nem is tudott róla; egy társat, aki mellette lesz, amikor mindenki dühös rá; egy szerelmet. Mindezt egy olyan életben, ahol halálra van kárhoztatva. Ugyanis Faith Monceauxnak meg kell halnia, méghozzá azelőtt, mielőtt ő öl meg mindenkit maga körül.

Ahogy, olvastam és olvastam, azt vettem észre, hogy jobban beletudom élni magam a történetbe, mint az a legelején gondoltam. Olyasmi volt, mintha egy jó regény, esetünkben fantasy lenne a kezembe és nem tudnám letenni. A szereplők is nagyon szépen kivannak dolgozva, nem kell ugyan abba a fajtába ütközni. Persze, mindenkinek már az ízlése, így ez a blog sem fog mindenkinek tetszeni. De a szereplőkre vissza térve. A rabjuk lettem, ha ilyen lehetséges. Időm hiányában, nem tudom, rendszeresen olvasni, így lemaradva, de serényen próbálom behozni a lemaradásom. Bár még csak nyolc rész van fent, mondhatom, hogy Faith az egyik kedvenc szereplőm. Okot, nem tudnék mondani, talán mert nem olyan, mint a jól megszokott főhősnők. Igen, minden blogban van kivetni való, de én nem találkoztam vele, talán mert mindenre nyitott vagyok és könnyen elfogadom mások által megalkotott világát. Mivel, ez egy szépen és különlegesen - legalábbis számomra - kidolgozott történet, könnyen bele tudom élni magam.
Mindenképpen ajánlom azoknak akik szeretik a fantasyt vagy ha csak, jó olvasni valót keresnek unaloműzésképp. Többet szeretnél megtudni, Fatih-ről és társairól? Olvass bele és légy te is részese Kate Boo világának!
Interjú Kate Boo-val!
Mióta tevékenykedsz a blogvilágban?
Szeretem ezt a kérdést. Már kívülről fújom rá a
választ. Amúgy 2012 májusa óta Szóval olyan két éve, lassan három.
Miért kezdtél bele a blogolásba? Mi ösztönzött?
Úgy konkrétan nem tudnám megfogalmazni.
Akkoriban sokat ültem gép előtt, no meg a könyveket mindig is imádtam. Aztán
egy oldalon láttam megosztva egy blogot, és megnéztem. Tetszett, és mivel
rengeteget olvastam, gondoltam miért ne. Aztán voltak olyan időszakaim, amikor
el-eltűntem, sőt most sem vagyok aktív, de fontos évem lesz így szeretek arra
koncentrálni. Ami ösztönöz, az inkább az olvasók, esetleges kommentek, és akkor
is az ösztönzött.
Milyen ötletből született a Látomás c. blogod?
Huh, hát. Igazság szerint volt egy alap blogja,
ami egy lányról szólt, aki ha túl nagy stressz éri, elfelejt mindent magáról,
és a körülötte élőkről. Ezt turbóztam fel kicsit... nagyon. Fantasy rajongó
voltam kicsi korom óta, az jöhetett minden formában, tehát nem volt kérdés.
Sőt, nem is nagyon érzem magam otthon az olyan kis egyszerű történetek
írásában, amiben nincs valami... természetfeletti. Tehát valahogy így, az alap
ötlet benne van, nem azon van a hangsúly, de többször megemlítem, hogy Faith emlékei
hiányosak, a betegsége miatt.
Említetted, hogy szereted, a könyveket esetleg
tudsz kiemelni, kedvecet?
Rengeteg van, de
fantasyből A Julie Kagawa Vaskirály könyvsorozata, amit nagyon szerettem. Ő az
a könyv, amit rettentően imádtam, bár csak egyszer olvastam ki, viszont az
volt, ami kissé sablonos, de nem az a fajta szerelmes fantasy amit egy olvasó
végignyálaz. Aztán még Joss Stirling Lélektársak trilógiája még, amiért
rajongok, vagy hatszor kiolvastam, és úgy érzem, még többször is kifogom. Ők
azok a fantasyk, amiket imádok, de vannak olyan könyvek is, amiket imádok,
mégsem fantasyk. Rettentő sok van, amit most itt felsorolhatnék.. de azt hiszem,
maradok ennél a kettőnél.
Melyik volt előbb, a
szerkesztés vagy az írás?
Fura, de egyszerre volt
meg mindkettő. Az a blog, amivel becsatlakoztam a bloggerbe, szuper kinézettel
rendelkezett - és mai napig ismerem a készítőjét - amikor eldöntöttem, hogy
írni fogok, talán kicsit hasonlítani akartam arra a blogra, így elkezdtem
szerkeszteni.
Tervezel e a jövőben, új blog nyitását?
Jézusom, rengeteget tervezek: DD Úgy hiszem egy ideig a blogger tagja leszek, de a következő blogokat már előre megírva fogom publikálni, szóval nem megy majd ilyen nyögve nyelősen, mint a mostani.
Milyen együtt dolgozni a Firerose Girls
csapattal?
Nagyon jól kijövünk, sőt jobban, mint eddig
bármelyik csapatommal - ez senkinek nem sértés. Valahogy nagyon egy hullámhosszon
vagyunk, a kort leszámítva is. A legtöbb mindenben egyet értünk, rettentően
kreatív csapattársaim vannak, így az ötletekből nincsen hiány. Imád mindenki
mindenkit, szóval úgy őszintén elmondhatom, hogy nagyon jó csapatunk van
Egy "évad"-ra
tervezed a blogot vagy várható lesz e folytatás. Esetleg ez még kilátástalan?
Is-is. Az olvasóktól függ. Magamnak írom, írom,
de jobban esik, ha ők is értékelik. mindenesetre a csattanó a végén a második
évad nélkül is üt, viszont kiteljesedve kétévadosra terveztem a blogot, már
amikor elkezdtem. Ez az első blogom, ami már az első fejezetnél teljesen
megvolt, mind a két évaddal..
Köszönöm szépen, szerintem minden lényegesebb és
nem sablonkérdést feltettem. Még egyszer nagyon köszönöm és jó munkát neked!
Nincs mit és én köszönöm!
Kritika- Who am I?
Who am I? |
Kinézet
A fejléced tetszik, bár nem tagadom, az a kérdőjel elég csúnyácska, de ez nem egy szíven ütő hiba. A háttér is tökéletesen passzol, egyszerű, még is szép, nekem kifejezetten bejön. A modulsávod viszonylag rendben van, talán én annyit változtatnék, hogy a chatet meg a rendszeres olvasókat megcserélném, valamint betennék, egy oldalmegjelenítés számlálót is, és az első kis modulnak adnék egy címet. Úgy nem csak egy kósza idézetnek tűnik. Annyi belekötésem lenne még, hogy a „Szereplők” nevű oldaladnál, talán a Dokiról is tegyél be egy képet, meg a többi szereplőről, akik szerves részei a történetednek.
Most pedig átugrunk a bejegyzésekre. A cím betűtípusa lehetne másmilyen, valamint én a történetnek is inkább egy olyat adnék, ahol az „ő”-ket is ugyanúgy írja, mint a többi betűt, ami megtalálható, az angol ábécében, a sztoridat pedig írhatnád sorkizárttal úgy sokkal szebb.
Ha mindent nézek, a blogod designja rendben van, egyszerű, szép, és nincsen telenyomva felesleges kódokkal.
Történet
Történetünk a hóban kezdődik, talán a hegyek között, de elég homályos, hogy akkor még, mi is folyik főhősünk körül, aki nem kis sérülésekkel fekszik a hideg, és fehér földön, miközben azon gondolkodik, mennyire fáj mindene. Pár perc szenvedés után meg is jön a felmentő sereg, akik elviszik a Menedékbe, ahol meggyógyítják, ápolják, kap ételt, italt, miközben nem igazán parázza túl, hogy amnéziás, de azért aggódik. Szóval minden rendben van, összetalálkozik a vörös Nickyvel, – ez egy elég találó név lett – , az energia túltengéses Teddel, meg Dokival, akinek nem hogy neve sincs, de egy elég jellemtelen karakter. Szóval szereplőinknél egyelőre nincs semmi baj, főhősünk kap keresztnevet is, és nem hogy valami izgalmasat választana magának, mint például Noah, vagy Jared, egyszerűen Luke lesz. Mindegy, ezt letudom annyival, hogy ízlések és pofonok, tehát lépjünk is tovább. Történetünkben az első icurkát is érdekfeszítő rész, a nyolcadikban kezdődik, ahol is a Menedék hackerei nem találnak semmit arról, hogy keresnének egy Lukehoz hasonló fiút. Ezt ő annyira magára veszi, hogy mint egy lány, kiviharzik a hideg télbe, de nem marad társaság nélkül, doktor úr újra akcióba veti magát, és nyugtatásképpen, bedrogozza főszereplőnket. Hát nem édes? Újra ágynyugalomra ítélik szerencsétlen fiút, kap még pár napig a kábítószerből, majd folytatja az életét, mint új otthona teljesen átlagos lakosa, kipróbálja a snowbordozást, miközben újabb emlékképei törnek fel tudatalattija legmélyebb bugyraiból. Mindeközben Nicky valamiért elkezd pikkelni főhősünkre, Doki pedig egyre unszimpatikusabb.
A fogalmazásodon látszik, mennyit fejlődik, ahogy jönnek a részek, egyre ügyesebb leszel. Észrevettem, hogy szeretsz játszani a kifejezésekkel, ami nem feltétlenül rossz dolog, de talán tán nem is a legjobb, mert elég furcsa dolgok is kisülhetnek, de azért örülök ennek. Az is szemet szúrt, hogy nagyon szereted a pontokat. Értem én, drámai hatás meg minden, de na, nem feltétlenül van szükség rá. Érezni is fogod, ha átolvasod a fejezeteid a publikáció előtt, mert látszik, hogy ez a dolog nem vált még szokásoddá. Erre nem csak a kezdőknek, de a profibbaknak is szüksége van, mert nagyon sok figyelmetlenségre rávilágít, pl.: „a konyház” – mi az a konyház? Életemben nem hallottam ezt a kifejezést, kérlek, írd meg lent! -, „De hát lélegzem – fogtam föl nagy bölcsen – lélegzem,” és még sorolhatnám, de nem fogom. Ebből a problémából adódik, hogy nagyon sok a szóismétlés a történetedben, csak úgy, mint a tőmondat. Én is szeretem őket, mert néha kicsit drámaiabban hatnak, de ha túl sok van belőlük, az már zavaró. Még egy hibát véltem felfedezni, ha gondolatot akarsz közölni, akkor azt hasonlóan írd, mint a párbeszédeket, csak nem kell a közölni való elé kötőjel.
Most pedig ugorjunk át arra az abszurd dologra, ami nekem nagyon furcsa volt. Tehát, Lukenak, amikor megtalálják, komolyan kificamodik a bokája, majd egy-két hét után lábra is állhat, ugyan ennyi idő után pedig már hódeszkázik. Nem hiszem, hogy neked volt már hasonló baleseted, de nekem volt részem benne, csak az nem volt annyira komoly. Az én bokámon egy hónapig volt fásli, és az első pár hétben eszeveszettül fájt, a csizmám cipzárját nem tudtam felhúzni, az edzéseimen nem tudtam részt venni, kicsit olyan tehetetlennek éreztem magam - de titkon élveztem a helyzetet - . Szóval, az ő sérülésének kb. kétszer annyi idő kell, mint az enyémnek, ha a valóságot nézzük, és csak azután vethette volna magát újra a téli sportokba. Tapasztalat, a pihenési idő után is gyakran leterhelődött az a bokám, és fájt. Szóval ebben hibát vétettél, de emiatt nem fogom leharapni az orrod, mert felesleges, csak azért gondoltam szólok.
Visszakanyarodva, a történet különleges, ehhez hasonlóval még nem találkoztam, és ha fejlesztesz magadon, elég nagy rajongó tábort fogsz magad köré gyűjteni. Így tovább!
Fejléc #10 Könyvborító #2 ~BoBogyó
Sziasztok!
Meghoztam az újabb rendelést, ami egy fejléc és egy könyvborító, ugyanahhoz a bloghoz. Remélem tetszik, és valami ilyesmi volt az elképzelés!
Meghoztam az újabb rendelést, ami egy fejléc és egy könyvborító, ugyanahhoz a bloghoz. Remélem tetszik, és valami ilyesmi volt az elképzelés!
2014. augusztus 23., szombat
Fejlécverseny #2 ~BoBogyó
Sziasztok!
Bocsi, hogy megint zavarlak titeket a fejlécversennyel, de a képeket mindig ki kell tenni valahova...
Bocsi, hogy megint zavarlak titeket a fejlécversennyel, de a képeket mindig ki kell tenni valahova...
Teljes Design #8#9 ~ Amnestia S.
Sziasztok, újabb adag rendelések és egy ideig nem is leszek aktív!!
Miért? Mert elegem lett abból, hogy órákig ülök a gép előtt, hogy egy új design-et csináljak esetleg fejlécet, hogy utána azt lássam alig pár óra, jobb esetben pár nap múlva, új fejléc vagy design virítson az oldalon. Kell egy kis idő, hogy mindezeket megemésszem...
2014. augusztus 22., péntek
Blog ajánló... Vagy önreklám? ~BoBogyó
Sziasztok!
Van egy blogom, amit szinte senki nem néz... Nem is szoktam reklámozni, és most azon gondolkozok, hogy töröljem... Nézzetek be, véleményezzetek, kommenteljetek!
Egy egyszerű blog, design és fejléc nélkül... Nem fanfiction. Nem fantasy. Nem gimis. Semmi ilyen... Ez sak egy "napló". Sőt. Ezt a "nevet" sem érdemli meg, mert nincs is rendszeresen írva... Csak ha valami izgi történik... Mert nem szeretnék olyan naplót írni, hogy: felekltem, reggeliztem, gépeztem, bloggoltam, szerkesztettem egy fejlécet, ebédeltem, elmentem a strandra, hazajöttem, apa csinált hamburgert, de most nem voltam éhes, fürödtem, aludtam, nektek is jó éjt!... Hát ez nem ilyen... És mivel napló, nem kell "visszalapozni" az előző "részekhez", hogy kiderítsd, mi is történt...
Szóval az én ilyen kis béna blog ajánlóm, agy önreklámom...
www.egycserkeszlanyelete.blogspot.hu
U.i.: A cserkészek figyelmébe ajánlom!

2014. augusztus 21., csütörtök
2014. augusztus 18., hétfő
Teljes Design#6 Új fajta #1 ~ Amnestia S.
Sziasztok! Meghoztam két design-et! Egy újfajtát! Arra kérlek titeket, hogy FIGYELMESEN olvassátok el a rendelés szabályai, eddig nem töröltem, az e-mail.jeiteket, úgy hogy inaktív voltam, de innentől kezdve MINDENKINEK a levelét törölni fogom, aki inaktív állapotomban küldi azt! Lehet, hogy nem fair, de szerintem igen!
Szép napot!
Kritika- Xenia.
Xenia. |
Kinézet
A fejlécalapod nem rossz, de annak a szegény lánynak, aki ott fekszik, teljesen el van nyújtva a képe. Nem éppen ez a leggyönyörűbb látvány, amivel eddig találkoztam. Nekem kicsit furcsa, hogy csak alapod van, de különösképpen nagyobb bajom nincs vele. Talán még azt nem értem, hogy a címnél miért van pont? Oké, értem, hogy valaminek nyomatékot akartál adni, de, fogalmam sincs minek, e mellett még nyelvtanilag sem helyes. Nekem a bejegyzéseid címének a színe sem tetszik, az a narancssárga valahogy nem igazán akar oda passzolni, szerintem változtasd meg. Most pedig ugorjunk egy nagyot a modulsávra. Az a „Halii :33” nagyon aranyos, de nem odavaló. Én is használtam ezt, régebben de így kívülről látva nagyon komolytalanná teszi a blogot, nem tiszteletparancsoló. Hiányolom a sávból az oldalakat, sokkal feltűnőbb lenne ott, mint fönt a fejléc alatt, ahol most van. Ahelyett, hogy a részeket is oda föl pakolnám, inkább létrehoznék nekik egy külön oldalt neki. Én speciel alig vettem észre, és szerintem nem én vagyok az egyetlen. Sokkal könnyebb lenne az olvasóidnak ott megtalálni, mint keresgélni, hogy vajon hol is lehetnek azok a fránya oldalak!
Az összképet olyan átlagosnak mondanám. Nem csicsás, nem nagyon szolid. Átlagos.
Történet
Nagyon megnehezíted a dolgom, mivel alig tudunk valamit Xeniáról, a bunkó dokiról meg, a kutyáról. Történés sem volt nagyon, két helyszínen játszódott eddig valami, a kórházban és egy romos házikóban. Ezek miatt inkább magáról, az írásmódodról írok pár szót.
Ahhoz képest, hogy az első két rész között röpke egy nap telt el, olyan mintha hónapokkal változott volna a helyesírásod. Nem találtam nyelvtani hibákat, mint az első részben (amennyiben nem arról van szó, hogy a Nap és a Merkúr távolsága, vagy valami hasonló űrben lévő kifejezéshez csatolsz egy köznévként is használt tulajdonnevet, ami bolygóra/csillagra/csillagképre/meteorra is mutat nem írhatod nagy betűvel az égitestet!) , és mintha a fogalmazásod is változott volna. Nem tudom, hogy ez azért van e, mert rád jött az írhatnék, vagy csak vettél egy hogyan írjunk jól gyorstalpalót, de akármi is volt jó hatással bírt. Nagyon szépen fogalmazol, bő a szókincsed, de szerintem a leíró részekből egy kicsit többet tehetnél be. Az olvasód a saját fantáziája mellett, a te leírásodra is támaszkodik, hogy megközelítően úgy képzelje el a jeleneteket, ahogy az a te fejedben megszületett. Ezen túl még mondták páran, hogy rövidek a részek, ami igaz. Nyugodtan ereszd bő lére a gondolataidat, az a legmegfelelőbb, ha egy rész Wordben tizenkettes betűmérettel, és egy centiméteres sorközzel másfél oldal. Ez az alapkövetelmény, és ezeknek köszönhetően talán jobban megismerhetnénk a szereplőket. Engem érdekelne ki is ez a doktor valójában, de mivel csak a szarkazmussal kapcsolatos szuper képességét mutogatja, nem annyit tudok meg róla, amennyit szükséges lenne, valamint a főszereplő lány tulajdonságait is még hatalmas homály fedi. Szerintem legyen egy olyan részed is, ahol kettőjükről, vagy a többi jövőbeni szereplők gondolatairól, kinézetéről, belsőjéről többet írsz le.
Ha a tanácsaimat megfogadod, élvezhetőbb lesz a történet, nem lesz ekkora zavar annak a fejében, aki elolvassa a fejezeteidet. Észrevettem, hogy az utolsó rész majdnem egy hónapja volt publikálva. Nem tudom, mi történt azóta, de szerintem minél előbb írj új részt, hogy ne veszítsd el a fonalat. Én ebben a történetben látok lehetőségeket, te pedig ezeket szerintem jól meg tudod majd teremteni. További sok sikert!
2014. augusztus 16., szombat
Órarend ~BoBogyó
Sziasztok!
Rendelhettek tőlem órarendeket, de csak e-mailben(bobogyo@gmail.com)!
A rendelésnek tartalmaznia kell:
- A kép, amiből szeretnéd
- Színösszeállítás
- Hány óra legyen (6, 7, 8, vagy 9 óra)?
Addig is itt van pár munkám, pipáld, ha vitted!
2014. augusztus 15., péntek
"Rainbow Loom" állatkák - DIY
Sziasztok!
Igen, a cím alapján a "Rainbow Loom" már egy pár embernek ismerős lehet... Vagy aki eddig ismerte, csak a nevét nem tudta, most megtudja, mi az!
De ma nem egyszerű(szimpla, dupla)/ nem túl egyszerű(I LOVE 1D-s, virágos, csavart, stb.) karkötőket hoztam nektek, hanem állatkákat, és Gru-s minion-okat.
Először jöjjenek a minionok, mert azokat nem én csináltam, hanem az anyukám...
Itt a link: (a lila minion is ugyan ez, csak más színben...) https://www.youtube.com/watch?v=r-3lg6PKcOE
Igen, a cím alapján a "Rainbow Loom" már egy pár embernek ismerős lehet... Vagy aki eddig ismerte, csak a nevét nem tudta, most megtudja, mi az!
Igen, ezekre a kis gumikra gondoltam... |
De ma nem egyszerű(szimpla, dupla)/ nem túl egyszerű(I LOVE 1D-s, virágos, csavart, stb.) karkötőket hoztam nektek, hanem állatkákat, és Gru-s minion-okat.
Virágos karkötő, és kulcstartó |
5SOS-s és ILOVE 1D-s ( 1D-s karkötő linkje ) karkötők |
Először jöjjenek a minionok, mert azokat nem én csináltam, hanem az anyukám...
Egy sima, és egy "gonosz"(lila) minion |
Itt a link: (a lila minion is ugyan ez, csak más színben...) https://www.youtube.com/watch?v=r-3lg6PKcOE
Itt vannak az állatkák:
Kulcstartók:
Egy bagoly(kék), ami szerintem nem túl jó... : https://www.youtube.com/watch?v=9WEvV3ScTlE
Egy másik bagoly(zöld), szerintem ez jobb, viszont ehhez 2 villát kell összeragasztani: https://www.youtube.com/watch?v=ihII840jgq4
Ceruzára "kapaszkodó állatok":
Majom: https://www.youtube.com/watch?v=KJrCSPw5HLA
Esetleg ha szeretnétek még többet, akkor a videók mellett még vannak... Pl.: bajusz, szív, smiley, stb.
Esetleg ha szeretnétek még többet, akkor a videók mellett még vannak... Pl.: bajusz, szív, smiley, stb.
2014. augusztus 14., csütörtök
Egy kis ön reklám igen! - Amnestia S.
Sziasztok Drágák! Örömmel láttam, hogy már 12 rendszeres olvasónk van! Lehet kicsit arcátlan, de önreklámmal érkeztem. Ez a blog augusztus 8.-án nyitotta meg kapuit a prológussal, A blog: Egyezség - Settlement címet viseli. Kaptam visszajelzést, de igazából, örülnék tőletek is egy kis véleményre! Annyit elmondhatok, nem fanfic semmi ilyesmi. A design készülőben van, ahogy a karakter képek is, de szeretném, ha minden szép és igényes lenne, így időbe telik a dolog. De, hogy tudjátok kik is tűnnek majd fel benne.
Jamie Dornan - Lucien A. Bass
Lilly Collins - Camille J. Glanwille
Kellan Lutz - Colin Clarie
Shay Mitchell - Blythe Serenty
Crystal Reed - Lionella A. Bass
Matt Bomer - Gabriell Flinn
Nos, ők lennének a szereplők, de akkor lásuk a történet ismertetőjét, ami nem, nem egyenlő a prológussal! Jó olvasást! (Kérlek itt kommentben, vagy a blogon osszátok meg velem véleményeteket)
Ölel, Amnestia S.
Betekintés
Mi történik akkor, ha a szeretet valaki iránt erősebb, mint a becsület? Mi történik akkor, ha a történet végén, fordul a kocka és már máshogy gondolkodsz, mint amikor minden elkezdődött? Ha már, minden többről szól, mint az egyezményetek?
Camille Julie Glanwille, felkeresi a faluja grófját, hogy segítsen megmenteni azokat az embereket, akik a városban lévő gyárban dolgoznak, amelyik bármelyik pillanatban felrobbanhat és ezzel elveszítheti nagyapját.
Lucien Bass, Grower grófa arrogáns, beképzelt és azt hiszi mindent megkaphat, amit csak akar. De amikor felkeresi őt egy vörös hajú lány, már nem olyan biztos a dolgában. Hajlandó segíteni a lánynak, ha az 3 hónapig egy fedél alatt lakik vele.
Mi történik akkor, amikor a szív nagyobb sebet kap, mint amit el tud viselni?
Egészséges/diétás tízórai/uzsonna -DIY
Sziasztok!
Ma egy újabb DIY-el jöttem. Ezúttal egy desszert szerű, egészséges( igazából diétás étrendben láttam, de én minden nap ilyet eszek... ) kis finomság.
Hozzávalók (1 adaghoz):
- 1 db banán
- natúr joghurt
- olajos magvak
(- étcsoki)
Fogsz egy kis tálkát, beleöntöd a joghurtot(tetszés szerinti arányban), belevágod az egész banánt, leszórod olajos magvakkal, és kész is! Ha szeretnél bele csokit rakni, az is megengedett, de szigorúan csak 2 kocka, és ÉTcsoki.

Könyv ajánló - Cassandra Clare - Hamuváros ~ Amnestia S.
ITT LETÖLTHETED |
Ismertető: Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Clary
Fray másra sem vágyik, csak hogy végre ismét normális életet élhessen. De vajon
mi számít normálisnak, ha valaki démonokat pusztító Árnyvadász, az édesanyja
varázslattal előidézett kómában fekszik, és egyszerre vérfarkasok, vámpírok meg
tündérek nyüzsögnek körülötte? Clary szívesen töltene több időt legjobb
barátjával, Simonnal, csakhogy az Árnyvadászoktól nem szabadulhat – főleg nem
jóképű, ámde bosszantó, újonnan megtalált bátyjától, Jace-től. Clary csakis úgy
segíthet édesanyján, ha felkutatja a rossz útra tért Árnyvadászt, Valentine-t,
aki talán őrült, bizonyosan gonosz – ráadásul az édesapja. Amikor a Végzet
Ereklyéi közül a másodikat is ellopják, a félelmetes Inkvizítor Jace-t
gyanúsítja. Lehet, hogy a fiú tényleg elárul mindent, amiben hitt, és az apja
mellé áll?
Hogyan
akadtam rá? Akik
olvasták az előző cikket, azok tudják, hogyan is akadtam rá az előző kötetre.
Erre pedig, az internet csodálatos varázsaként találtam rá!
Történet:
Minden
ott folytatódik, ahol abba maradt. De ez hol is volt? Jace és Clary testvérek,
ám az érzelmeik ennél sokkal többet mondanak és mutatnak. Megpróbálnak
testvérként tekinteni egymásra, de ez minden csak nem könnyű. Ha nem lenne elég
a magánéleti problémájuk Jace-t azzal vádolják, hogy kémkedik az apjának,
Valentine-nek és, hogy ellopta neki a Végzet ereklyéi közül, a Végzet kardját.
Ám még itt sem érnek véget a dolgok, Maryse Lightwood, aki fiaként szerette
Jace-t, de nem tudja elfogadni, hogy így átverték, elzavarja őt az intézetből,
így kerül az ifjú árnyvadász Magnus Bane „oltalma” alá. Itt sem ér minden
véget, persze, hogy elkell látogatniuk, oda ahova gyűlölnek menni, a tündérek
udvarába, akik bár nem képesek a hazugságra, az igazságot kényükre – kedvükre képesek
megcsavarni. Persze, mindezt a család – ahogy én nevezem őket, és személy
szerint, Izzy, Alec, Simon és Clary – nem hagyja szó nélkül, sem bajban Jace-t.
Az események pörögnek, mindig történik valami, hisz ez azt is bizonyítja, hogy
egy éjszaka alatt kivégeztem a könyvet! Az elősző könyven, a Csontvárosban,
Simon-t elrabolják a vámpírok, nos, ennek itt meg is tudjuk a következményét.
Simon vámpírrá változik, nem is akármilyenné. Persze, mint minden könyvben itt
is van egy nagy csata, ami egy hajón zajlik, Valentine hajóján, ahol Clary
felfedez magában valami teljesen újat. Sok minden kiderül itt, de nem lövöm le
előre a poént. Vajon mi lett Simon miért más, mint a többi vámpír? Mi lesz
Valentine sorsa? Mi történik a hajón pontosan? Mi az amit Clary felfedez? De
legfőképpen, amire mindenki kíváncsi mi lesz Jace és Clary sorsa? Olvasd el,
hidd el, nem bánod meg!
Folytatás: Bukott angyalok
városa, Elveszett lelkek városa és a befejező kötet a Mennyei tűz városa
Történet: 5/5
Szereplők: 5/5
Borító: 5/5
Kedvenc karakter: Jace,
Izabella, Magnus Bane , Simon
Kedvenc idézet: –
Jace-hez jöttünk – felelte Clary. – Jól van?
– Nem tudom – mondta Magnus. – Máskor is szokott mozdulatlanul feküdni a padlón?"
– Nem tudom – mondta Magnus. – Máskor is szokott mozdulatlanul feküdni a padlón?"
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)